Miért vágyunk mindig arra, ami éppen nincs, miközben korábban természetesnek vettük, amikor még megvolt?
Néha azt érzem, kezdem érteni magamat. Az érzéseimet. A döntéseimet. A hiányaimat.
Aztán jön egy új élethelyzet, és bamm…
Máris analfabétának érzem magam a saját lelkemhez.
Majdnem két hónapnyi otthonlét után elérkezett a második hajós szerződésem kezdete. Ezúttal nem a világ végére készültem, hiszen az utazások Európán belül zajlottak. Az útvonalakat természetesen most is előre megnéztem, és bár rengeteg olyan új hely szerepelt közöttük, ahol korábban még nem jártam, utazási szempontból mégsem hozott különösebben lázba ez a nyári szerződés. Sokszor ismétlődtek a desztinációk, és a legtöbb út ugyanonnan indult.
Ennek ellenére pontosan tudtam, miért vállalom el. Bár nem volt kötelező feltétele a következő világkörüli úton való részvételnek, a hajón mindenki tisztában volt vele, hogy azoknak nagyobb esélyük van bekerülni egy ilyen utazásra, akik a nyári szerződést is végigdolgozzák. Én pedig semmiképpen sem szerettem volna lemaradni erről a lehetőségről.
Ráadásul az otthonlét sem bizonyult különösebben izgalmasnak. A Dubajban megismert férfival kialakult románcból végül szakítás lett a szabadság alatt. Így aztán mi más is lehetett volna jobb, mint belemerülni a munkába, és megpróbálni élvezni azokat az utazásokat, amelyek önmagukban nem hoztak különösebben lázba?
Bár a városlátogatások tényleg nem csigáztak fel különösebben, olyan csodálatos helyekre is eljuthattam Európán belül, amelyekről korábban még csak nem is hallottam.
A nyári szerződésemet leginkább túrázással és zodiacozással töltöttem. A legtöbb kikötőben túrázni indultam, vagy egy reggeli futással fedeztem fel azokat a városokat, amelyekben a pár hónap alatt többször is megfordultunk.
A korábbi szerződésem során kötött barátságaimat is sikerült még jobban elmélyítenem.
Ez a szerződés azonban nem az egzotikus desztinációk felfedezéséről szólt. Sokkal inkább a saját tűrőképességem határainak megismeréséről.
A hajós életben volt valami, amit akkoriban különösen szerettem. Nemcsak azért, mert lehetőségem nyílt folyamatosan új helyeket felfedezni, hanem azért is, mert egy egészen másfajta életet élhettem, mint korábban. A megszokott hétköznapok helyett egy olyan világ vett körül, amelyben szinte folyamatosan új élmények értek, és a munkám révén olyan helyekre juthattam el, amelyekről korábban legfeljebb álmodoztam.
Az európai utak sokkal rövidebbek voltak, mint a világkörüli utak. Ez azonban leginkább az utasok szempontjából volt mérvadó, hiszen a szerződésem időtartama nem sokban változott. A munkaóráim száma viszont a rengeteg utasváltás miatt a korábbi szerződésemhez képest a többszörösére emelkedett.
Már néhány hét után kegyetlenül fáradt voltam, és egyre inkább azt éreztem, hogy soha nem fog véget érni ez a szerződés.
A szerződésem közepe táján már ott tartottam, hogy csak akkor hagytam el a hajót, amikor új kikötőbe érkeztünk. Azokon a helyeken, ahol korábban már jártunk, inkább ki sem szálltam. Ilyenkor megpróbáltam az egész napot alvással tölteni, vagy néhány társammal elmentünk zodiacozni.
Azonban még az alvás sem jelentett igazi megnyugvást. Borzasztó rémálmok gyötörtek, szinte állandóan. Olyan volt, mintha a múltamban történt események újra és újra lejátszódtak volna, csak éppen sokkal drasztikusabb formában, az álmaimban.
Az első szerződésem alatt szinte folyamatosan ért valamilyen új élmény. Egyik helyről a másikra utaztam, új emberekkel találkoztam, új helyzetekbe kerültem. Alig volt időm megállni és elgondolkodni azon, mi zajlik bennem. A nyári szerződés azonban egészen más volt. A sok ismétlődő útvonal, a rengeteg munka és a hajón töltött hosszú órák alatt több időm maradt magamra. Sokat olvastam, és ekkor kezdtem el először igazán foglalkozni önmagammal.
Talán nem véletlen, hogy éppen ekkor értek utol azok a gondolatok és érzések, amelyekkel korábban nem igazán volt lehetőségem szembenézni.
Kegyetlenül szenvedtem akkor.
Ennél a szerződésnél nem a magány volt a társam.
Hanem a reménytelenség.
Egészen abszurd helyzet állt elő az életemben.
Vágytam már a szabadságomra.
De közben tudtam, hogy az otthon sem ugyanaz, ahonnan elindultam.
Ezt az egészet azért csináltam végig, hogy később egy még nagyobb álmomat valósíthassam meg. Fejben pontosan tudtam, miért vagyok ott. A testem viszont mintha egyre inkább tiltakozott volna ellene.
Rengeteg egészségügyi problémával kellett szembenéznem a szerződés alatt. A fáradtság és a kimerültség egyre inkább fizikai tünetekben is megmutatkozott. Rengetegszer voltam beteg és levert.
Ennek ellenére nem adtam fel, még akkor sem, amikor talán az lett volna a legjobb döntés, ha kiszállok az egészből.
A családom és a hozzám közel állók otthon nem értették, miért csinálom ezt. Azt látták rajtam, hogy már nem élvezem, és csak kínzom magam — mintha pusztán menekülni próbálnék.
Fájdalmas időszak volt, de utólag úgy érzem, szükségem volt rá. Talán éppen ekkor kezdődött el bennem valami, amit ma már a gyógyulásom kezdetének tekintek.
Kívülről talán úgy tűnt, csak menekülök.
Talán részben igaz is volt.
De nem csak valami elől futottam.
Hanem valami után is.
Egy álom után, amely akkor még nagyon távolinak tűnt: a világkörüli út, a különleges desztinációk, azok a helyek, amelyeket talán soha nem lett volna lehetőségem más módon felfedezni.
Szerettem volna látni a világot, megtapasztalni olyan dolgokat, amelyekre korábban talán nem is gondoltam volna, és eljutni olyan helyekre, amelyek egy átlagos anyagi helyzetből sokszor elérhetetlennek tűnnek.
Én pedig akkor úgy éreztem, ezért az álomért érdemes végigcsinálnom ezt az időszakot.

Következő történet →
Vélemény, hozzászólás?